E-mail küldéséhez kattintson a képemre: |
 |
Az új hobbim terméke itt található:

Tisztelt Rejtvénykedvelő!
Engedje meg, hogy röviden bemutatkozzam:
Jobbágy Tibor vagyok, és immár több mint ötven éve, hogy a budapesti Marczibányi téri általános iskolában magyar tanárnőm,
Szegő Ferencné szorgalmi házi feladatként azt találta ki, hogy készítsünk keresztrejtvényt. Jómagam nagy
lelkesedéssel láttam neki, és bár az első kísérlet eredménye nem maradt meg siralmasnak mondható produktum
született. Ez aztán egyrészt mérhetetlenül bosszantott, másrészt arra sarkallt, hogy további kísérletek kövessék.
Talán mondanom sem kell, hogy a következő rejtvények sem voltak sokkal sikeresebbek. Családom legnagyobb bánatára
mégsem vesztettem el a kedvemet és türelmemet, őket ostromoltam ugyanis az újabb és újabb fejtenivalókkal.
Aztán egyszer csak nagyanyám, aki leglelkesebb fejtőm volt, egyik rejtvényemre azt mondta, hogy ez már nem is olyan
rossz
Ezen felbuzdulva beállítottam a rejtvénnyel a Füleshez, ahol akkortájt idősebb Bajai Ernő, Kovács Ágnes,
később Bednay József voltak a fő rejtvényesek. Engem Kovács Ágnes vett szárnyai alá, és látott el jó tanácsokkal,
mit és hogyan kell még finomítani. Ezután évekig készítettem rejtvényeket a Fülesnek, majd az Útitársnak. Talán van még,
aki emlékszik a kis formátumú, havonta megjelenő füzetre.
Újabb fordulatot hozott valamikor 69-70 táján ,
hogy a Magyar Televíziónak volt egy ha jól emlékszem öt műsorból álló sorozata, amelynek adásaihoz tartozott egy-egy
nyomtatásban is megjelenő keresztrejtvény. Ezeknek a megfejtése az adásokhoz kapcsolódott, amit bizonyos nyeremények
reményében be lehetett küldeni. Egy hirtelen ötlettől vezérelve a megfejtést úgy küldtem be, hogy a borítékra egy olyan
keresztrejtvényt raktam, aminek a megfejtése a címzett volt. Ezt a posta megfejtette, és a levelet kézbesítette is. Nem
sokkal ezután csengetett otthon a telefon, és a műsor szerkesztője keresett.

Annyira megtetszett neki az ötlet, hogy behívott a tévéhez, és az egyik adásban az adás
bemondó-vezetője Tamási Eszter be is mutatott a nézőknek. Ugyanekkor beválasztottak a háromtagú
ellenőrző bizottság-ba is, amely a nyeremények sorsolását ellenőrizte.
Történetesen ennek a bizottságnak volt tagja Lévai Béla is, a Rádió- és Televízióújság főszerkesztője. Megragadva
az alkalmat felajánlottam neki, hogy lehetne az újságban egy keresztrejtvény rovat. Ő megígérte, hogy amint a következő
terjedelembővítésre sor kerül, visszatérhetünk a témára. Végül 1972-ben ez be is következett, és 1972 októberétől
elkezdtem az újságnak hetente rejtvényeket készíteni. Az időközben többször nevet és tulajdonost váltó szerkesztőséggel a
kapcsolatom több mint 32 éven át tartott. A szerkesztőség akkori tagjai közül ennyi idő után már csak a szerkesztőség
mindenese Pukler Edit maradt. Rajta és Lévai Bélán kívül az akkoriak közül a kedves emlékű újságíró-publicista
Simon Emilt, és a néhány éve nyugdíjba ment, jó egészségnek örvendő Menkó Lászlót, a szerkesztő-karikaturistát említeném.
Ugyancsak rejtvényes múltam részeként, én voltam a hetvenes években az Egri János vezetésével több, mint egy évig sikeresen futó
keresztrejtvényes tévéműsor ötletadója, és a kezdetekben a rejtvényeinek készítője is.
Tekintve, hogy fő
foglalkozásom tárgya több mint harminc évig a számítástechnika és a programozás volt, 1998-ban kihasználva, hogy egy épületben
dolgoztam az IDG Internetto nevű internetes portálújság szerkesztőségével, beállítottam Nyírő András főszerkesztőhöz
azzal a kérdéssel, hogy mit szólna egy, az oldalain megjelenő keresztrejtvény rovathoz. A kérdésre pozitív válasz született, és ezután heti
rendszerességgel megjelent egy-egy kis rejtvényecske. Az e bemutatkozó oldalhoz mellékelt
példarejtvényben megtekinthető, kipróbálható, milyen is volt ez annak idején. Ma már mosolyognivaló a technikája, kényelmetlen volt a
rejtvény fejtése, mégis elég népszerű volt és minden nehézkessége ellenére elég hosszú ideig fenn tudott maradni ez a forma.
De az idő eljárt felette.
Az Internet virtuális hasábjain manapság sok keresztrejtvény jelenik meg, amelyek a Java technikára
épülnek. Nekem egyszer csak az az ötletem támadt, hogy jó lenne az igen népszerű Plusz egy poén típusú rejtvényeket is
valahogyan meginternetesíteni. Ezek után elkészült egy flash-alapú program, amely az említett rejtvény-típuson kívül a
hagyományos rejtvények internetes változatát is kezelni tudja. Ennek lett az eredménye a Startlap
oldalain beindul a keresztrejtvény rovat, amihez jó szórakozást kívánok Önöknek.
Hogy hogyan néz ki a fenti mintarejtvény az új program
segítségével, azt nézze meg itt!
Ha megfejtette a példaként bemutatott kis rejtvényt,
akkor itt ellenőrizheti, hogy helyes-e a megfejtés.